Néha furcsa hangulatban…
Nézem, az utcán embereket és ez a dal zümmög a fejemben: „fáradt arccal mind sietnek”. Mondjuk, a fásult jobban fedi a valóságot. Mosolyogni az utcán szinte csak kisgyermeket látok, akik még tudnak örülni pusztán csak a létnek. Aztán ez valahol elvész, elvesszük tőlük. Döbbenten hallgatom olykor óvónő húgomat, milyen szempontok szerint kell értékelni az apróságokat. Azokat a csöppségeket, akik minden és mindenki iránt elfogadóan ártatlanul néznek a világba. Nem is kellene, hogy más dolguk legyen, mint minden megismerni, felfedezni szerető felügyelet mellett, nem pedig ilyen-olyan szempontnak megfelelni. Valami nagyon nem stimmel a világban, amiben élünk, és ezt már titkolni sem lehet.
Az emberek egyre fiatalabb korban és egyre furcsább kórképekben betegszenek meg. Ilyen–olyan allergia, az autoimmun betegségek és a csak egyszerűen civilizációs betegségekként emlegetett cukorbetegség, szív és érrendszeri problémák, degeneratív elváltozások egész sora. (megjegyzem déd- és talán még nagyapáink egyikről se tudták eszik-e vagy isszák). Az igaz, hogy nem vásároltak szupermarketekben feldolgozott élelmiszereket, nem volt tömve a lakás tisztítószerekkel és kozmetikumokkal sem. Nem műtrágyázták a földet, nem permetezték literszámra a növényvédőszereket, és repülőgépek se húztak furcsa csíkokat a fejük fölött, a lakásukban sem ültek elektroszmogban (mobiltelefon, wifi, televízió, mikrohullámú sütő). Nélkülözték ezeket a civilizációs „áldásokat”. Hoppá, nézd csak micsoda összefüggésre akadtunk itt „véletlenül”.
Nem kell lángésznek lenni, hogy rájöjjünk bizony éppen ezzel a fajta civilizációval van a baj. ami az embert egy természetellenes életformába kényszeríti. Ki merem mondani, teljesen ellenkezik az ember alapvető igényeivel és természetével az, ahogyan ma élünk. Semmi olyat nem írtam le, amire egy kicsit is gondolkodó ember ne jönne rá magától, mégis csak kevesen tesznek valamit azért, hogy ez megváltozzon. Pedig ez az út, törvényszerűen pusztulásba vezet. Azt is tudom, hogy nehéz dolog szembemenni mindennel, ami körülvesz. Abba pedig nem is fogok belemerülni most itt, hogy mennyire tudatos, mennyire irányított cselekedet az elkorcsosításunk, (mert bizony az folyik). Ha erről szeretnél bővebben hallani, akkor ajánlom Julius Andan: A világ a színfalak mögött c. írását. Hangos könyv formájában ezen a linken hallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=TQz6moTsNC4 ígérem meghatározó élmény lesz.
Változtatni kell, és neked, nem kívülről várni a megmentést. Kezd el apró lépésekben. A legjobb lenne, ha megkeresnéd a tv-n a kikapcsoló gombot, és az így felszabadult időt pl. sétával töltenéd, de nem a helyi bevásárlóközpontban, hanem mondjuk egy erdőben vagy patak partján. Mert az egyik legkifinomultabb agymosó eszköz a televízió. Megfigyelted már a gyomrod körül azt a szorító érzést mikor híradót nézel? Hát figyelj kicsit és rájössz, soha sem érzed magad jobban utána, a minimum, hogy ingerült leszel. No, és a reklámok által sugallt idealizált élet? Átlagosnál jobban kinéző csupa mosoly, csupa bűbáj emberek, átlagon felüli környezetben, vidáman gondtalanul buliznak. Tudat alatt azt sugallja neked, hogy nem elég jó ahogyan élsz, vagyis ha olyanok akarunk lenni (gyönyörűek, sikeresek, gazdagok) akkor feltétlenül meg kell vennünk az általuk kínált terméket. Primitív? Igen. Működik? Igen.
El sem hinnéd mennyire a tudatalattid működése határozza meg a mindennapjaidat.
A tudatalatti ugyanis nem vitatkozik, amit a tudatos elme nem tud feldolgozni 24 óra alatt, az bekerül a tudatalattiba, következésképp helyesnek fogadja el helytelen elképzeléseidet is, és igyekszik megvalósítani őket. Képes hatást gyakorolni a tudatos tudatra, ami tulajdonképpen az ember mindennapi élete is egyben. Ez egyrészt fontos, hiszen emiatt tudunk szokásokat kialakítani életünkben másrészt viszont előnytelen szokások is kialakulhatnak és átveszik az irányítást az életünk felett. Hiszen napjaink nagy részét „automata” üzemmódban töltjük. Egyáltalán nem kontrolláljuk gondolatainkat.
Hogyan is kellene? Ezt majd egy másik írásban…